Régiség felvásárlás Szombathely és térségében

Régiség felvásárlás Szombathelyen

Az új piaci tapasztalatok szerint a nyugat-magyarországi településeken ismét fellendült az antik tárgyak iránti kereslet. A régiség felvásárlás Szombathely és környékén prosperál, hiszen a város messze van Budapesttől és közel fekszik Ausztriához. Ezért új izgalmas lehetőségeket tartogat a régiségkedvelők számára.

Szombathely gazdag múltja

A város az Alpokaljánál, a Gyöngyös-sík nyugati peremvidékén található. Szombathely az ország legrégebbi városa. A colonia, vagyis a városi rangját, az alapítójától, Claudius római császártól kapta meg, elsőként Pannoniában. Az ókori elődje Pannonia Prima a római kori provincia fővárosa volt.

A várost 441 és 445 között Attila, a hunok híres királya foglalta el. A hunok pusztítása után 456-ban egy földrengés teljesen lerombolta a várost. A súlyos pusztítások ellenére a településen állandóan éltek emberek, a városfalakat sikerült helyreállítani, a római épületek helyére pedig új létesítményeket építettek.

A régi Savaria a Nyugat-Római Birodalom bukása után avar, frank és morva uralom alatt is állt a honfoglalásig. Az államalapítást követően 1009-ben Szent István a várost az újonnan alapított győri püspökségnek adta. Az Árpád-korban a trónviszályok és a tatárjárás miatt Szombathelyen sokszor végeztek nagy pusztítást a harcok. Mégis folyamatos fejlődés volt tapasztalható a településen. Szombathely 1407-ben szabad királyi városi rangot kapott az uralkodótól. 1578-ban lett Vas vármegye székhelye, miután az országgyűlés döntése értelmében a vasvári káptalant Szombathelyre költöztették. A török elleni háborúk idején folyamatos volt az oszmán fenyegetettség, de a korszakban végig Habsburg kézen maradt a város. A török kiűzése után a Rákóczi-szabadságharcban az erdélyi fejedelem mellé állt a település. 1710-ben került ismét császári kézre Szombathely, amelyet a szabadságharc bukását követően súlyos pestisjárvány sújtott.

1777-ben Mária Terézia alapította meg a Szombathelyi egyházmegyét. Ez jótékony hatással volt Szombathely fejlődésére. Napjainkra Vas megye székhelye Magyarország tizedik legnépesebb települése, itt él a nyugat-magyarországi megye lakosságának több mint negyede. Ezenkívül Szombathely nagyon fontos kulturális központtá vált.

Szakértői régiség felvásárlás

A Budapest Antik lelkes dolgozói nagyon jól ismerik Szombathely páratlan történelmi múltját. A régiségek felvásárlására specializálódott szakértőink folyamatosan állnak a kuncsaftok rendelkezésére. Ha Ön Szombathelyen él, akkor keresse bátran a Budapest Antikot. A távolság nem probléma! Kérje az ingyenes szakértői értékbecslésünket az eladni kívánt értéktárgyakra, s tegyen szert gyorsan plusz pénzre. Galériánk a műkincspiaci viszonyokat figyelembe véve kiemelten magas áron, azonnal készpénzzel fizet!

Amennyiben további kérdései adódnának a régiség felvásárlással kapcsoltban, tegye fel őket bátran! Keressen bennünket a 06302346820-as telefonszámon, vagy töltse ki kapcsolati űrlapunkat!

Rólunk

Hagyatékból megmaradt ékszereivel, antik festményeivel, régi Zsolnay és Herendi porcelánok eladásával kapcsolatban keressen fel bennünket bizalommal, hiszen magas értékbecsléssel és azonnali készpénzfizetéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

A régiség felvásárlás menetét követően a galéria az adott műtárgy vagy műtárgyak elszállításáról is gondoskodik (országos lefedettséggel).

e-mail: budapestantik@keszpenz-azonnal.hu

mobil: 06302346820

cím: 1013 Budapest, I. kerület, Alagút utca 4.

közösségi oldalaink:

Felvásárolunk...

  • olajfestményeket
  • porcelánokat
  • antik bútorokat
  • aranyat és ezüstöt
  • antik órákat (karórákat, asztali, fali és álló órákat)
  • hagyatékokat
  • lakberendezési tárgyakat
  • magyar és külföldi festményeket 
  • teljes hagyatékot (lakáskiürítést is)
  • ezüst tárgyakat (cukordobozokat, étkészleteket, gyertyatartókat, minden ami ezüst)
  • antik arany ékszereket (kimagasló áron)
  • antik szobrokat (bronz, ón, réz, kerámia, ezüst)
  • katonai tárgyakat (kitüntetéseket, katonai tőröket, katonai ruhákat)
  • régi pénzérméket, papírpénzeket
  • régi szőnyegeket (kopott, hibásat is)
  • teljes könyvtárakat (lexikonokat, képeslapokat, levelezőlapokat)
  • Herendi és Zsolnay porcelánokat (figurákat, étkészleteket, vázákat, Kovács Margit kerámiákat)

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy igényelje ingyenes értékbecslési szolgáltatásunkat! Adja meg telefonszámát, hogy a lehető leggyorsabban kapcsolatba léphessünk Önnel.
Húzza ide a fájlokat a feltöltéshez, vagy Tallózás

Weboldalunkon sütiket, azaz ún. cookie-kat használunk az oldal megfelelő működéséhez és statisztikai adatok gyűjtéséhez. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.