Hogyan adjunk el festményt?

Hogyan adjunk el festményt?

A gazdasági világválsággal járó koronavírus-járvány idején munkahelyek szűnnek meg, emberek kerülnek utcára, mindenki próbál plusz bevételhez jutni. Ennek egyik módja antik tárgyaink, vagy felesleges régi bútoraink értékesítése. Ezek közül a legjövedelmezőbb a festmény eladás. Ilyenkor a tulajdonos zsebébe szép összeg szokott kerülni. Ha ezen a pénzszerzési lehetőségen gondolkozunk, akkor jogosan tehetjük fel a kérdést: „Hogyan adjunk el festményt”?

Felesleges festményből fontos forintok

A legtöbb embernek fogalma sincsen, hogy otthona falán milyen képek lógnak. A festmények sokszor csak a dédszülőktől örökölt régi tárgyakat jelentik a tulajdonos számára és csak porfogóként szolgálnak. Pedig akár anyagi segítséget is szolgáltathatnak családunk számára! A XX. század csapásai rendkívül felforgatták a művészek életet is, akiknek számos alkotásuktól kellett megválniuk. Akár az is előfordulhat, hogy őseink így jutottak annak idején egy értékes festményhez, amely most ott van a nappalinkban.

Antik festményeink busás vagyont érhetnek

Festmény eladás pontról pontra

Festmény eladás előtt érdemes szakértőhöz fordulni segítségért. Először fel kell becsültetni a festmény értékét, hogy megtudjuk, pontosan mekkora összeget kaphatunk a képért. Ezt megtehetjük otthonunk kényelméből pár fotót készítve, majd azt elküldve a szakembernek. Vagy a még pontosabb értékbecslés érdekében személyesen is történhet a felmérés. Ha nem szeretnénk mi befáradni az üzletbe, akkor a szakértő is felkereshet bennünket otthonunkban. A festményért kapott összeg múlik annak alkotójától, stílusától, korától, és származási helyétől. Az értékbecslés után a szakértő az eladásban is segíthet, hiszen a felmérést követően akár azonnal megveheti a festményt, megkímélve minket a további kellemetlenségektől.

Biztonságos festmény eladás

Galériánk hosszú esztendők alatt rengeteg tapasztalatot szerzett festmény felvásárlás során. Üzletünk az ország legjobb festményszakértőit foglalkoztatja. Forduljon hozzánk bátran, ha szeretné készpénzzé tenni a felesleges festményét! Megbízható szakértőink felkeresik Önt bárhol az országban, ha szeretné igénybe venni ingyenes értékbecslésünket, amely után galériánk a piaci viszonyokat figyelembe véve kiemelten magas áron, azonnal készpénzzel fizet a festményért!

Amennyiben további kérdései adódnának a festmény eladással kapcsoltban, tegye fel őket bátran! Keressen bennünket a 06302346820-as telefonszámon, vagy töltse ki kapcsolati űrlapunkat!

Rólunk

Hagyatékból megmaradt ékszereivel, antik festményeivel, régi Zsolnay és Herendi porcelánok eladásával kapcsolatban keressen fel bennünket bizalommal, hiszen magas értékbecsléssel és azonnali készpénzfizetéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

A régiség felvásárlás menetét követően a galéria az adott műtárgy vagy műtárgyak elszállításáról is gondoskodik (országos lefedettséggel).

e-mail: budapestantik@keszpenz-azonnal.hu

mobil: 06302346820

cím: 1013 Budapest, I. kerület, Alagút utca 4.

közösségi oldalaink:

Felvásárolunk...

  • olajfestményeket
  • porcelánokat
  • antik bútorokat
  • aranyat és ezüstöt
  • antik órákat (karórákat, asztali, fali és álló órákat)
  • hagyatékokat
  • lakberendezési tárgyakat
  • magyar és külföldi festményeket 
  • teljes hagyatékot (lakáskiürítést is)
  • ezüst tárgyakat (cukordobozokat, étkészleteket, gyertyatartókat, minden ami ezüst)
  • antik arany ékszereket (kimagasló áron)
  • antik szobrokat (bronz, ón, réz, kerámia, ezüst)
  • katonai tárgyakat (kitüntetéseket, katonai tőröket, katonai ruhákat)
  • régi pénzérméket, papírpénzeket
  • régi szőnyegeket (kopott, hibásat is)
  • teljes könyvtárakat (lexikonokat, képeslapokat, levelezőlapokat)
  • Herendi és Zsolnay porcelánokat (figurákat, étkészleteket, vázákat, Kovács Margit kerámiákat)

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy igényelje ingyenes értékbecslési szolgáltatásunkat! Adja meg telefonszámát, hogy a lehető leggyorsabban kapcsolatba léphessünk Önnel.
Kérem, húzza ide a fájlokat a feltöltéshez. Tallózás
Kérem, válassza ki a csatolni kívánt képet.

Weboldalunkon sütiket, azaz ún. cookie-kat használunk az oldal megfelelő működéséhez és statisztikai adatok gyűjtéséhez. Részletek az adatvédelmi nyilatkozatban.